Ha ez a 15 kép szorongást vált ki belőled, akkor valószínűleg tripofóbiában szenvedsz

Kétség sem fér hozzá, hogy az egyik legerősebb érzelmi állapot a félelem. Egyes személyeknél pedig ez az érzés olyannyira elfajul, hogy fóbiává válik. Ez egyeseknél például klausztrofóbiát (zárt tértől való félelem), másoknál rovarfóbiát jelent, és bizony olyanok is vannak, akiknek a tripofóbiával kell megküzdeniük. Posztunkban most 15 fotót gyűjtöttünk össze, melyek alapján egyértelművé válik, hogy Téged is érint-e vagy sem.

 

A tripofóbia szinte még ropog, olyan friss: fogalmát 2005-ben alkották meg a görög lyuk (trypo) és a fóbia szavak összevonásából.

Az ebben szenvedő emberek állítják, hogy rettegnek a lyukaktól.

Neem, nem azért, mert félnek, hogy beleesnek mondjuk egy méretes gödörbe, vagy ilyesmi.

A tripofóbiás emberek egyszerűen rettegnek az olyan tárgyaktól, melyen apró lyukak találhatóak, mint például a méhkaptárok, hangyabolyok vagy akár a frissen hullott hó, melyet vízcseppek által mart lyukak tarkítanak.

Arnold Wilkins és Geoff Cole – akik az elsők közt vizsgálták ezt a fóbiát – azt állítják, hogy a szervezet által kiváltott reakció biológiai undoron alapul, nem pedig tanult, kulturális félelmen.

Ez a biológiai undor pedig többé-kevésbé mindannyiunkban jelen van, a kérdés már csak az, hogy kinél alakul át fóbiává és kinél nem.

Egy tripofóbiás ember tehát például biztos, hogy inkább kielőzné ezt a kamiont a dugóban.

Jegyzet tripofóbiásoknak: sose hagyjátok kint egy üvegtálat a kertben, mert ha belefészkelnek a darazsak, akkor ez történik.

Ne ijedj meg, ez csak egy megkelt pizzatészta.

Bárki is tervezte ezt a cipőt, nem a tripofóbiások voltak a célközönsége.

 

 

Érzel szorongást ennek az imádnivaló cicának a nyelve láttán?

Egy ilyen rántottának a látványa bármikor képes tönkretenni egy tripofóbiás ember reggelét.

Nyugalom, ezek csak lufik.

A fehér eper látványa meglehetősen sokkoló még azok számára is, akik egyébként mentesek a tripofóbia alól.

Bár már ki tudja…őszintén szólva én magam is rémesen undorodom ezektől a képektől, pedig úgy vágtam bele, hogy semmi közöm a tripofóbiához.

Via